Szerző: Dr. Gádoros Julianna, gyermekpszcihiáter
Vadaskert Kórház
Epidemiológiai adatok
A kényszerbetegséget ma is a szorongásos kórképek közé soroljuk, bár a gyermekkorban kezdődő és gyakran a tic betegséggel is társuló formája a legújabb idegtudományi kutatások szerint inkább a központi idegrendszer fejlődési zavaraként fogalmazható meg. Az epidemiológiai vizsgálatok felnőttek körében két és fél, gyermekek esetében fél százalék körüli prevalenciát valószínűsítenek. Gyermekpszichiáterhez forduló gyermekek körében a gyakoriság 4-5% -ra tehető. A felnőtt betegek közel fele beszámol arról, hogy betegsége már a korai gyermekkorban kezdődött, de felnőtt korában diagnosztizálták először. A betegség családokban halmozottan fordulhat elő, de ez nem azt jelenti, hogy maga a betegség, hanem inkább a betegségre való hajlam, a vulnerabilitás örökíthető.
A klinikai kép
A betegséget a mindennapi tevékenységet jelentős mértékben megzavaró kényszergondolatok és kényszercselekvések fennállása jellemzi. A rögeszmés-kényszeres betegség az angol nyelvterületen obsessive-compulsive disorder (rövidítve OCD) néven szerepel.
A kényszergondolatok (obszessziók) többnyire kellemetlen, ostoba és zavaró érzések, gondolatok vagy gondolattöredékek, melyeket a gyermek önmagától idegennek, akarata ellenére valónak tart és próbál küzdeni ellenük. A kényszergondolatok jellegzetes témák köré csoportosulnak. Ezek a piszokkal, környezeti szennyeződéssel, fertőző betegségekkel lehetnek kapcsolatban, gyakran agresszív gondolatok is betörhetnek a tudatba, önmagának vagy másnak ártó képzeletek, előfordulhatnak durva szexuális tartalmak is, vagy a homoszexualitástól való rettegés jelentkezik. A kényszergondolatok néha mágikus jelleget öltenek, túlzott babonásság, mágikus számokkal való folytonos foglalkozás, vagy egyéb bizarr tartalmú gondolati rítusok jelentkeznek. Nagy szenvedést és aggodalmat kelthetnek erőszakos, ijesztő fantáziák, vagy attól való félelem, hogy akarata ellenére sértő vagy obszcén dolgot kimond, vagy hogy valamilyen rossz dologért ő a felelős (tűz, betörés, árvíz) . A kényszergondolatok máskor lehetnek akár semleges hangok, zene, szavak vagy számok is.
A kényszercselekvések (kompulziók) olyan tevékenységek, cselekvések, cselekvéssorok, melyeket a betegek újra és újra, belső, és mégis idegenként átélt késztetés hatására hajtanak végre. Ha a beteg valamely akadályoztatás folytán nem tudja befejezni a cselekvéssort, elviselhetetlen érzése támad. A kényszercselekvések gyakran a kényszergondolatok által keltett félelem elhárítását szolgálják. Jellegzetes lehet a vélt szennyeződés elkerülése végett történő folyamatos takarítás, mosás. A kontrollal kapcsolatos kényszercselekvések a zárak, játékok, iskolatáska, iskolai holmik túlzott ellenőrzésében mutatkoznak meg, de kiterjedhetnek a mosakodással, öltözködéssel kapcsolatos ellenőrzésekre is. Iskolásoknál gyakran látjuk az újraolvasás, újraradírozás és -írás, vagy más rutintevékenységek ismétlését (küszöbön át- és visszalépések, lépcsőn le- és feljárás, ismételt leülés és felállás stb.) Rendrakással, rendezgetéssel kapcsolatos kényszercselekvések között gyakori a ceruzák, könyvek kényszeres sorba rendezése, a terítők, szőnyegek, függöny igazgatása is. Mindezt gyakran kíséri a szimmetriára való törekvés is. Találkozhatunk gyermekkorban használatra nem alkalmas vagy célszerűtlen tárgyak gyűjtésével, szemét vagy egyéb használhatatlan tárgyak kidobásának nehézségével is.
A gyermekkorban a kényszercselekvések kivitelezésébe a gyermek gyakran bevonja a szülőt is, ezt nevezhetjük kiterjesztett kényszernek. Ilyenkor például kiköveteli a gyermek, hogy a szülő újra és újra ellenőrizze házi feladatát, a tányérját ötször egymás után mossa el, az ismételten feltett kérdéseire azonos módon, azonos hangsúllyal újra és újra válaszoljon.
A kényszertünet pszichopatológiája
A kényszerítettség élménye kellemetlen, de mégis az adott kényszercselekvés kivitelezése átmenetileg szorongást csökkentő hatással bír. A cselekvés ismétlését egyesek bizonyos számokhoz kötik, míg mások –gyakran éppen a gyermekek – elmondják, hogy addig kell ismételniük az adott cselekvést, amíg elérnek egyfajta „pont jó” érzést.
Hasonló jelenséget látunk gyakran a gyermekkori tic-betegségnél is. A tic-ek hirtelen megjelenő, akaratlan mozgások vagy hangadások, melyek egyszerű vagy komplex formában jelentkezhetnek. Leggyakrabban pislogás, fintor, orrhúzogatás vagy vállrándítás, illetve köhécselés, krákogás jelentkezik A gyermek a tic-et bizonyos mértékig és átmenetileg ugyan akarattal el tudja nyomni, de tartós visszatartása kényelmetlen és megerőltető számára. A tic megjelenését egyfajta kényszerítő késztetés érzése előzi meg, amelyet csak a megfelelő mozgás vagy hangadás enyhít. Ha visszatartja, a késztetés nagyon felerősödik, és nehezen megfogalmazható de kifejezetten kellemetlen érzés formájában jelentkezik. Vannak olyan összetett mozgásos vagy hangadásos tic-tünetek, melyeket nehéz elkülöníteni a gyermekkori kényszercselekvésektől. Az autizmus spektrumban is találkozunk kényszerhez vagy tic betegséghez hasonló jelenségekkel: a perszeveratív viselkedés, a jellegzetes sztereotípiák, az értelmetlennek látszó és leginkább öningerlést szolgáló leállíthatatlan cselekvéssorok tartoznak ide.
A normál gyermeki fejlődés során gyakoriak a kényszerekhez hasonló jelenségek. Mindannyian ismerjük a gyermeki szokások sajátosságait, a megszokott rítusokhoz való túlzott ragaszkodást, a viselkedés ceremónia jellegét, sajátos idioszinkráziákat stb. A gyermekkori „normatív” kényszeres jelenségek két éves kor körül kezdődnek, és iskoláskorban fokozatosan csökkennek. Bizonyos enyhe tic-szerű jelenségek (pislogás, grimaszok, köhécselés) 7 éves kor körül gyakran megfigyelhetők és spontán is néhány hónap alatt megszűnhetnek. A gyermekkorban induló kényszerbetegség általában kényszercselekvésekkel kezdődik, a kényszergondolatok csak később társulnak ezekhez. Tíz éves kor alatt nagy arányban társul tic-jelenségekkel is. A tic-eket mutató gyermekeknél a kényszeres jelenségek halmozódását is láthatjuk. A feltételezhető közös etiológia mellett szólnak a keresztezett familiáris halmozódásról szóló vizsgálati eredmények is. Mindezek a tényezők arra utalnak, hogy gyermekkorban ezek a neuropszichiátriai kórképek szoros kapcsolatban állnak a központi idegrendszer genetikailag programozott fejlődési folyamatával, ezen belül is kiemelt szerepet tulajdonítunk ma a frontális kéreg, a bazális ganglionok és a thalamus közötti reverberáló funkcionális köröknek.
Folytatás következik
Ajánlott irodalom:
Gyermek- és ifjúságpszichiátria Kézikönyv egyetemi hallgatóknak és szakorvos jelölteknek, Ed:Vetró Ágnes Szeged, 1996
Kényszerbetegség Ed.:Németh A : Cserépfalvi-Psychoeducatio 1994.
A pszichiátria magyar kézikönyve. Füredi J. (ed): Medicina 1998.
Gádoros, Molnár K., Zrubka Zs. Kényszerbetegség gyermek- és serdülőkorban
Betegtájékoztató füzet ed. Solvay Pharma 1999
Swedo S E.; Grant P J.: Annotation: PANDAS: a model for human autoimmune disease
Journal of Child Psychology and Psychiatry 46:3 (2005), pp 227–234
Kiessling, L.S., Marcotte, A.C., & Culpepper, L. (1993).:Antineuronal antibodies in movement disorders. Pediatrics, 92, 39–43.
Ajánlott linkek:
http://www.ocfoundation.org/
http://www.ocdawareness.com/
http://www.tsa-usa.org/
http://www.tourettes.com/
http://www.vadaskertalapitvany.hu